A jó alvás titka….

Alvással kapcsolatos cikket végtelen számban találhatunk az interneten, ha rákeresünk a „rosszul alszom” kifejezésre egy álmatlan éjszaka után. Oldalak százait olvashatjuk el arról, hogy hány óra alvás az ideális, milyen hatásai vannak a kialvatlanságnak, milyen csodaszerek, módszerek segítenek jól aludni.  Az alábbiakban megpróbálunk segíteni eligazodni a problémában és pár hasznos tanáccsal szolgálni, hogy tartósan pihentető éjszakáink legyenek.

  1. FELEJTSD EL A NORMÁKAT!

Először is tegyük rendbe a dolgokat, számoljunk le a felesleges információkkal. Egy álmatlan éjszaka után szívesen olvasunk arról, hogy Albert Einstein mennyit aludt, vagy hogy a helyes alvásciklus alapján mikor kell pontosan felébredni? Nem hiszem. Fáradtak vagyunk és megoldást keresünk, minden más pedig ebédszünetben olvasgatható érdekesség. Ne elemezgessük hát alvási szokásainkat, ne azzal foglalkozzunk azzal, ami nincs és legfőképpen ne a mások példáját kövessük!  Figyeljünk a saját igényeinkre, alakítsuk úgy az alvásunkat, ahogy az nekünk tetszik, nekünk jó. Mások szerint ez nem megfelelő? Sebaj!

  1. KI A FONTOS?

Szerencsére a legtöbbünk tudja milyen a pihentető álom, tudjuk milyen reggel frissen ébredni, tetterősen kezdeni a napot. Mindenkinek az életében volt olyan időszak, amikor megtapasztalta ezt a csodálatos érzést. Ha visszagondolunk erre az időszakra (bármilyen régen is volt ez) gondoljuk át vajon miben más a mostani életünk?  Persze millió és egy dologban, hiszen lehet hogy gyerekkorunk gondtalan időszakában aludtunk a legjobban egész életünkben húsz, harminc évvel ezelőtt, de próbáljunk kiemelni pár meghatározó elemet amely ha igazán fontos, megmaradt emlékeink között. Lehet ez bármilyen apróság, de ha vissza tudjuk csempészni mindennapjainkba, segítségünkre lehet. Alváskor mindig velünk volt egy plüssmaci? Este ittunk egy pohár kakaót, vagy anyukánk megfésülte a hajunkat? Mit veszíthetünk? Negyven éves 100 kilós férfi is aludhat plüssmacival, legfeljebb nem mondja el a barátainak ha nem akarja. Merjünk meríteni a múltból, mert az évek alatt rögzült pozitív visszacsatolások segíthetnek. Ciki, kellemetlen? Az még kellemetlenebb hogy karikás szemmel próbáljuk túlélni a napokat egymás után és lassan már semminek sem tudunk örülni csak egy egy véletlenül átaludt éjszakának.

 

Az alapokat tisztáztuk tehát, nem foglalkozunk másokkal, nem elemezgetjük a hibákat, a saját életünkből próbálunk meríteni.

A legfontosabb most, hogy rapid módon, a lehető leggyorsabban megoldást találjunk, hogy a következő éjszaka pihentetőbb legyen. Mindenki, aki rosszul alszik és a zavaró körülményeket (horkoló férj, túl világos szoba, külső zajok) kizárta már, önmagát hibáztatja azért, mert nem tud jól aludni. Változtassunk hát magunkon? Ez a legnehezebb, hiszen évek alatt rögződött szokások rabjai vagyunk, körülményeink a legritkább esetben ideálisak, jó alvásunkat pedig munkahelyi stressz, családi problémák és a világból áramló túlzott mennyiségű negatív információ nehezíti meg. Ma amikor az információ maga az élet és már szinte percekre sem tudunk elszakadni az internettől, fájó lehet a valóság, de nagyon sok esetben ez az információáradat az egyik oka álmatlanságunknak.

KAPCSOLÓDJ LE!

Olvastuk már sokszor, hogy elalvás előtt egy órával már nem szabad villódzó képernyőt nézni, telefonon netezni az ágyban, stb. De betartjuk ezt valójában? Ha jól akarunk aludni, be kell tartani, sőt akár ennél durvábbat is kell tennünk. Száműzhetünk minden képernyőt a hálószobából, mert alváshoz nem kell sem telefon, sem tv. Nehéz betartani az egy órás korlátozást? Kezdjük kevesebbel és haladjunk fokozatosan, de tegyünk lépéseket a jó irányba még ma!

MOZOGJ!

A mindennapi mozgás életünk minden részére pozitív hatással van. Ez olyan alapigazság, amivel nem lehet vitatkozni. A fizikai fáradság és a szellemi fáradság összhangját meg kell teremteni. Ha egész nap a gép előtt ülünk és valójában szinte semmilyen fizikai aktivitást nem végeztünk, belső egyensúlyunk felborul és bár nagyon fáradtnak érezzük magunkat, mégsem tudunk aludni. Tapasztalta már, hogy szinte elájult egy ilyen nap után és reggel mégis fáradtan ébredt? Pontosan ez van akkor, ha csak az agyunkat fárasztjuk le.  A napi rendszeres mozgás alvásunkra gyakorolt jótékony hatását pár nap alatt tapasztalni fogjuk.

TEREMTS IDEÁLIS KÖRNYEZETET!

Az ideális alvási környezet alábbi elemei általánosságban mindenkinek segítenek, de egyes részeket azért személyre kell szabni tapasztalataink alapján.

  • hőfok – az ideális hőmérséklet 18-19 fok alváshoz. A túl meleg, vagy túl hideg szobában a test nem tud annyira ellazulni. Mélyalvásban testhőmérsékletünk alacsony, így a hálószoba alacsony hőmérséklete segít testünknek a pihenésben.

 

  • sötét – mindenki hallott már a melatoninról, ami a tobozmirigyben termelődik és felelős az ébrenlét és az alvás ciklusainak szabályozásáért, tehát szükségese eleme a jó alvásnak. A melatonin termelődése nagyban függ attól, hogy mennyire van sötét a hálószobánkban éjszaka. Sötétben az agy melatonin termelésre utasítja a tobozmirigyet, fény hatására pedig csökken a termelése, így bekövetkezik az ébredés. Lámpafénynél, a tv villogó fényénél, laptop, monitor előtt aludni tehát nem jó ötlet.

 

  • hangok – jól aludni csendben lehet. Ezt talán a legegyszerűbb megoldani, hiszen professzionális füldugók állnak rendelkezésünkre.

 

  • matrac – az ideális fekvőfelület alvási szokásaink, testsúlyunk, életkorunk, szubjektív igényeink valamint az alátámasztás függvényében változik. Sok változó figyelembevételével kell matracot választani, hiszen egy túl kemény, túl lágy, hideg vagy meleg, esetleg túl süppedékeny matracon nem fogunk tudni jól aludni. A matrac eladás egy szakma, amit csak hosszú évek tapasztalatával lehet elsajátítani. Kérjük tehát szaktanácsadó segítségét, ne vásároljunk hiperekben ahol senki sem tudja megmondani hogy a polcról levett termék vajon megfelel e nekünk. A mindenkinek jó megoldás itt nem létezik, hiszen minden ember más és mindenki megérdemli a jó éjszakai pihenést. Szánjunk időt a választásra, hiszen az alvásunk minősége múlik ezen.